(Sunshine)

angol, 2007. 108 perc

rendező: Danny Boyle

Ritka eset nálam, hogy egy sci-fi igazán motiváljon. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, több összetevő szükségeltetik, melyek között 'és', 'vagy', esetleg 'és/vagy' kapcsolatnak kell fennállnia. Az egyik ilyen sarokpont mindenképpen a történet, a másik pedig a kivitelezés. Hú, ezzel aztán marha nagyot mondtam! A Napfény esetében az a ritka konstelláció fordul elő, hogy az egyes elemek közé az 'és' kötőszócskát biggyeszthetem.

Azt hiszem, Danny Boyle a Trainspottinggal örökre beírta magát a filmtörténetbe. Igazi kult-specialista ő, aki további filmjeivel is (A part, 28 nappal később) - így vagy úgy - jellegzetes nyomokat hagyott maga után. A Napfény esetében nálam érdekesen alakult a dolog. Nevezetesen, hogy nem tudtam előre, ki rendezte a filmet. Így aztán nekiültem a sci-fi-nek, majd jöttek a benyomások: ez valami más, ennek karakterisztikája van, ennek átélhető atmoszférája van. És így tovább, hogy a végére szinte rajongjak a történetért.

A Napfény több dolog miatt is kiváló film. Bár szembetűnően nincsenek benne kontúrosra rajzolt karakterek, de talán nem véletlenül. Maga a történet veleje ugyanis ennyi: emberi lét vagy nemlét. Megmarad-e az emberiség, vagy a Nap haldoklása miatt rövid úton kipusztul. Ehhez pedig nem megrajzolt jellemekre van szükség (illetve dehogynem, csak nem úgy), hanem arra, hogy ki-ki saját karakterisztikáján túl küzdjön a célért a végsőkig. Pátoszos? Érzelemvezérelt? Befolyásoló? Ebben az esetben nem hinném.

A látvány is okosan lett konstruálva. Sok sci-fi ott bukik el (legalábbis a szememben), hogy próbálják a díszleteket a végletekig futurisztikusan megtervezni. Mert a többség úgy érzi, egy valamirevaló jövőben játszódó film attól sci-fi, ha minden villog, minden lekerekített, minden miniatűr. Pedig dehogy! A Napfény nem pazarol energiát ezekre a tévútakra. Mind az ajtók, mind a számítógépek-kijelzők, mind a bútorzat reális, a jelenben is létező (vagy majdnem létező). Ennél fogva messze elkerüli a gagyi sémákat. Ugyanígy van Boyle filmje a főszereplőkkel is. Nincsen felesleges hősködés, sőt, hősök se nagyon - megjegyzem, helyesen! Hiteles emberi erőfeszítéseket látunk, semmi emberfelettit, és ez nagyon jó!

Egyszóval nagyon élvezetes a Napfény. Persze könnyen bele lehetne kötni ebbe-abba a történet szempontjából, de felesleges. Miért rontsuk a saját élvezetünket? Örömteli, hogy nem átlagos sci-fi-vel van dolgunk, hanem valami többel, valami karakteressel, valami egyénivel. Valami Boyle-ossal, aki nagyon érti a számára újat. Legközelebb vajon mivel fog előrukkolni?