(Idegölő)

magyar, 2006. 90 perc

rendező: Fonyó Gergely

Könnyed esti kikapcsolódás? Habpillén szórakoztató poénok? Szelíd helyzetkomikum? Na nem! A frappánsan kreatív című Idegölő minden, csak nem ez! Mi minden? Egy olyan értelmetlen pénznyelő, amelyben nem az fáj a legjobban, hogy bugyuta, mint a kereskedelmi tévés "vígjátékok", hanem hogy komolyan szórakoztatásra szánták.

Az ember esze megáll, mit képzelnek egyesek! Filmesnek merik nevezni magukat, és olyan silány mocskot vágnak az ember pofájába, hogy a jóérzés kifordítja a belünket. Nem kell messze mennem, hogy hasonszőrű szemeteket tudjak sorolni: Csudafilm; Tibor vagyok, de hódítani akarok... stb. Vajon mikor lesz már ennek vége? Annak, hogy méla baromnak nézik az individuumot, és azt képzelik, a szórakoztatás kimerül egy rosszul időzített fingásban vagy hugyozásban? Vagy ez még csak a kezdet?

Szegény Gesztesi Károly - akit pedig meglehetősen bírok - úgy szenved az Idegölőben, hogy azt már tényleg fáj látni! Egyszerűen lerí róla, hogy nem érti, mi a fészkes fenét keres az ostoba kulisszák és a debil, viccnek szánt hörgések között. Erejéből (motivációjából) csak arra telik, hogy minimális mozdulatokkal és gesztikulációkkal élve káromkodjon egy jót. Lehet, hogy vágyott már végre egy valóban kiérdemelt főszerepre, de hogy erre? Mert ez a film kis túlzással majdnem mindennek az alja. (Persze tudjuk azt is, hogy mindig van lejjebb...)

Azért végignéztem, nehogy abba a hibába essek, hogy jogtalanul pocskondiázok. De így igenis joggal hányom a "jópofa" vígjáték kreálók szemére, hogy jobban tennék, ha a döbbenetesen ostoba silányságaikat megtartanák maguknak! Ha több úgysem telik tőlük! Hogy a fene essen beléjük!