(500) Days of Summer)

amerikai, 2009. 95 perc

rendező: Marc Webb

(1) Ekkor láttam őt először. (4) Egy örökkévalóságnak tűnt, míg meg mertem szólítani, de persze nem voltunk kettesben, nyüzsgött körülöttünk az iroda. (23) Az első randink nem úgy sikerült, mint ahogyan elképzeltem, talán azért, mivel nem is volt randi - egyszerűen összefutottunk egy délután a kedvenc kávézómban. A legnagyobb baj persze az volt, hogy ő egy másik asztalnál ült, én meg nem mentem oda hozzá. (79) Már nem tudom letagadni, hogy szeretem. Sem magam előtt, de ami rosszabb, előtte sem. (107) Megcsókoltam! Pokol tudja, hogyan vettem bátorságot rá, de a buli tetőpontján odahajoltam hozzá. Nem taszított el magától. Szeretem! (152) Sokadszorra csináltunk közös esti programot, de ma jött fel hozzám először utána. Nem maradt sokáig. (186) Nálam maradt egész éjszakára! (243) Hivatalosan is egy pár vagyunk. Csak ne hangozna ez olyan rohadtul hivatalosan… (302) Azt mondta, szeret. Enyém a világ! (398) Azt mondta, nem szeret. És hogy elhagy. És hogy maradjunk barátok. És hogy… nincs értelme az életemnek! (415) Telnek a napok. Tényleg telnek? (463) Voltam sörözni a haverokkal. Leittam magam. Nem oldódott meg semmi. Nem is fog soha. (478) Ma is söröztünk. Nem ittam le magam. De még mindig emlékszem, ahogyan rám mosolygott. (500) Csak reggeli közben jutott eszembe először, de akkor nagyon. (501) Ma megláttam ezt az új lányt. Egyszerűen gyönyörű! És rám is nézett…

(500) Days of Summer. Vagyis Summer 500 napja, aki a jelentéssel ellentétben nem egy évszak, hanem egy lány. (A magyar címről inkább nem mondok semmit, sejthető, mit csinálnék azzal, aki kitalálta...) Persze Tomnak maga a nyár lesz annak minden forró sugárzásával, élettel teli napjaival, a lélegző boldogsággal, mindaddig... amíg Summer úgy dönt, nem szereti őt többé (már ha eddig egyáltalán), és elhagyja a fiút. Marc Webb filmjének tartalma egyszerűen összefoglalható, de a filmidő annál összetettebb. Az (500) Days of Summer (továbbiakban 500) egyáltalán nem tipikus romantikus komédia, és ebben rejlik a kitűnősége: nem vonszolja magával azt a gejl cukormázas szépítő-tartalmat, amely az ember szívéről - ami a célnak kellene, hogy legyen - egyenesen a gyomrába szalad, és ott puffasztva telepszik meg. Nem. Az 500 tipikusan olyan intellektuális, érzelmeket analizáló film, amely bár időnként love story-szerűen építkezik, lényege nem a konkrét fiúra és lányra korlátozódik, hanem egyszersmind szélesre tárul, hogy egy kardinális kérdésben vizuális polémia módján próbáljon dűlőre jutni: van-e szerelem, avagy nem létezik? És ha igen, akkor mennyire erős; és ha nem, akkor mit ér az élet a másik nemmel szemben. Vitára fel tehát!

Az 500 alaphelyzete szerint a lány (Summer) nem hisz a legnemesebb emberi érzelem eszményében, ellenben a fiúval (Tom), aki pedig dehogynem. (Talán pont fordítva, mint ahogyan hétköznapjaink sztereotípiája tanítja nekünk.) Erre a bázisra épül fel a film, ez ad neki dinamikát (hogy egyik kedvenc fogalmammal dobálózzak) - végső soron az összes konfliktushelyzetet ez hordozza magában. Azaz a fikció hitelessége azzal teremtődik meg, hogy ab ovo indoklást nyújt az elkövetkezőkre. Okos. A szerelem képében oda-vissza vágódó érzelem-labda (hol a fiú lelkével érzünk, hol a lány bensőjét kívánjuk megfejteni) sodorja előre a történetet, amelynek íve a szokásos állomásokat sorakoztatja fel. Ezért aztán, valljuk be, középtájon a film ritmusa a sztori miatt némileg a lendületét veszti, hiszen tényleg azokat a paneleket fűzi láncra Scott Neustadter és Michael H. Weber forgatókönyvíró, amelyeket a szokásos, egyforma romkom-ok éreznek a sajátjuknak. Az 500 mégsem silányul hamis emóciókba és sóhajtozó unalomba, mert egyrészt a filmnyelv végig frissen és eredetiben közvetít nekünk, másrészt pedig a kezdetektől felborul az időszerkezet, amely mindig is a motivációt erősíti.

Az 500 azzal indít, hogy Summer szakított Tommal. Máris az elején azt látjuk, ami a közepén fog bekövetkezni. Bátor lépés, mert nagyon könnyen rosszul sülhetne el, hiszen eleve kioltja azt, amit a romantikára szomjazó néző végig látni akar. (Igaz, a szenzációs, fel-felbukkanó narráció már az elején közli velünk, hogy "This is not a Love Story". Illik odafigyelni rá.) Felborul tehát az időrend, oda-vissza ugrálunk az időszalagon (újabb ritmust adó tényező), hogy csakis a végén álljon össze kerek egésszé a történet. Amikor is azt kell látnunk, hogy az eredeti kiindulópont teljesen felcserélődött: Summer egy végzetszerű találkozás következtében "belehitt" a szerelembe (és gyorsan meg is házasodott), míg Tom éppen hogy kiábrándult belőle, és rájött (bocsánat, legalábbis ő így hiszi/hitte), hogy nem létezik minden érzelmek legintenzívebbike - illetve a maga elképzelt, idealizált, meseszerű formájában biztosan nem. Helyet cserélt a két álláspont, ám az 500 vége az elfogult romantikusok számára mégis mindenek felett reménytkeltő, amikor Tom az állásinterjú előtt megismerkedik Winter-rel (széles vigyor az arcon).

Az 500 kiapadhatatlan humorforrását az utánozhatatlanul kreatív, kikacsintó utalások (Diploma előtt, nem is egyszer) és "elidegenítő" betétek (a parkbeli musical-es örömbalett; Tom bánata, magánya rajzfilmszerű kulisszák között ábrázolva) biztosítják. Ettől lesz ténylegesen friss és emlékezetbe vésődő a film. Marc Webb egyedi rendezése csakúgy a közönségsiker forrása, mint a két főhős alakítása: Zooey Deschanel édesen titokzatos és olykor antipatikus Summer-ként, míg Joseph Gordon-Levitt nemcsak simabőrű szépfiú Tom szerepében, hanem mélyebben vívódó-szenvedő, szerelemre vágyódó fiatalember. Illőek a kulisszák, amelyek között a történet folyik (kiemelve itt a mellékszereplőket is), a zene pedig bűvöletesen illeszkedik a történet emocionális (súly)pontjaihoz, elragadó-magával ragadó, fülbemászó, tökéletes. Az (500) Days of Summer életteli, jólesően üde… hm, vígjáték, amely nem hajaz az érzelmekkel olcsó bazári látványosságot játszó romkom-ok sikereire, hanem inkább intellektussal fecskendezi be az egyes jeleneteket. És ha egyszer olyan helyzetbe kerülünk, hogy ránk virrad az ötszázadik nap is, okkal bízhatunk benne, hogy az ötszázegyediken valami új kezdődik. Mindannyiunknak.