(The Other Man)

amerikai-angol, 2008. 88 perc

rendező: Richard Eyre

Én úgy vagyok Bernhard Schlinkkel, hogy néha nem értem. Nem értem az eredetiségét. A felolvasó esetében voltak olyan pontjai a történetnek (a filmnek), amikor az egyes szereplők cselekedete, a számomra felfoghatatlan motivációk kiváltotta tettei nem voltak világosak számomra. Olyannyira, hogy nem értettem, miért teszik azt, amit tesznek. Holott ott és akkor magamból kiindulva mást vártam. De hát nem pontosan ezt nevezzük eredetiségnek? Hogy az egyes viselkedés-panelek nem úgy és nem akkor és nem azért érvényesülnek, mint ami (el)várható? Szerintem igen. A másik férfi esetében is (amely Schlink egyik, a szerelem sokféleségét példázó novellájából készült) voltak olyan fordulatok, amelyek úgy vonultak be az emlékezetembe, mint amelyek tévesek, disszonánsak, megmagyarázhatatlanok. Holott valószínűleg (csak) arról van szó, hogy minden egyes ember más (érzelmű, gondolkodású), ebből kifolyólag pedig máshogyan is reagál bizonyos helyzetekre, (meg)történésekre, lehetőségekre. Úgyhogy a hiba természetszerűleg bennem, azaz minden egyes emberben keresendő. Vagyis végkövetkeztetésem szerint Schlink azért jó és eredeti, mert néha furcsán vagyok csak képes lekövetni a történeteit.

Helyénvaló, hogy A másik férfi csak egy novella. (A csak itt nem "csak" csakot jelent.) Hiszen a történet jószerivel egyetlen, nem is annyira (ki)bővített mondatban összefoglalható. Ha hosszabbra nyúlt volna a sztori lezajlása, az minden egyes oldal terjedelmével veszített volna az (érzelmi) erejéből. Bár az írásművet még nem olvastam, de a film ezt kiválóan bizonyítja. A sok éve házas Petert Lisa nevű felesége váratlanul elhagyja egy másik férfiért. Legalábbis ezt látjuk. Peter aztán a nej telefonján és számítógépén bizonyítékokat talál megcsalatására, és nyomozni kezd "a másik férfi" után. Ezt is látjuk. Rá is talál a csábítóra Milánóban, tettetve össze is barátkozik vele, de az asszony mégsincs sehol. Ralph, a férfi is őt várja. Még ezt is látjuk. Nézzük a történetet, amely annyira világos, hogy elménk elfelejt olvasni és kérdéseket feltenni az egyértelmű jelekből, jelek után. (Miért nem vitte magával Lisa a telefonját? Ha a férfiért hagyta el Petert, miért nincs vele, és hol lehet? Lányuk miért nem dühös, illetve miért tűnik úgy, hogy helyenként az anyja pártját fogja?) S mivel mi csak azt látjuk, amely a szemünk előtt zajlik, meg is téveszt bennünket a sztori, méghozzá teljesen. Mert az igazság az, hogy Lisa meghalt. Betegségben, rákban. Peter pedig, a halála feldolgozását, feloldozását keresve ered a másik férfi nyomába. Kétségbeesetten, cél nélkül. Mert annyira szerette őt.

Schlink története filmen létezésének erejét egyrészt az a dramaturgiai fogás biztosítja, mely szerint a nézővel nem osztja meg a teljes igazságot (csak egy leszűkített nézőpontú szeletét), valamint a két férfi közötti atavisztikus feszültség (a küzdelem, a vetélkedés az asszony birtoklásáért). A néző rögtön - hát persze - oldalt választ magának: Peter mellett teszi le az együttérzését, holott csak fél- vagy még annyi információ sincs a birtokában. Ez a manipulatív, befolyásoló történetvezetés biztosítja aztán a kellő zavart a látószög kiszélesedésével. Emiatt jó film A másik férfi, és emiatt mégsem tökéletes. Ahogyan az előző bekezdésben utaltam rá, ennek a sztorinak minden egyes további oldala és perce a hatása ellen dolgozik. Nem véletlenül novella Schlink története, és nem véletlenül nincsen másfél órás sem a film. Csapdába került ugyanis Richard Eyre rendező, hiszen rövidebbre nem lehet vágni mozifilmet, ugyanakkor ennyi ideig nem tartható fenn hitelesen az a feszültség, amely Peter Ralph utáni vadászatát, majd a férfi és a viszony megfejtését (megfejteni vágyását) követi. Mert egész egyszerűen nincsen több sem érzelmileg, sem cselekményileg ebben a végtelenül kontúros történetben. Ráadásul semmiféle ellentmondás nincs az imént leírtak között.

A másik férfi nyomasztó atmoszféráját több dolog biztosítja. Egyrészt az, hogy Peter áll a film legközepében. Szinte mindent és mindenkit eltakarnak, kitakarnak az érzései, a szándékai, a tettei (ezért sem látjuk a fától az erdőt). Ehhez persze kell Liam Neeson megszokottan lenyűgöző jelenléte a képernyőn, aki olyan, magasfokú thrillereket jellemző feszültséggel ruházza fel a filmet, hogy néhol a lélegzetünk is bennakad. A másik forrás, amely a hatást erősíti, Ralph karaktere és mögötte Antonio Banderas koncentráltan elütő játéka. Elütő a megszokott sablontól, és elütő Peter figurájától. Amikor már nem a másik férfi utáni nyomozás teszi ki a történet hajtóerejét, akkor lép be kettejük "párbaja", az új és más irányú, előjelű, dinamikájú feszültségforrás. Csak hogy a néző továbbra is a történet fogja maradjon. Aztán végül megtudunk, megértünk mindent (Lisa halott), és ennyi a sztori. Itt van vége a filmnek, illetve itt kellene, hogy vége legyen. Mert a továbbiakban már nincsen semminemű feszültség. Csak levezetés néhány sablonos panellal, illetve kevésbé érthető-érezhető jelenettel (Lisa emlékvacsorája, Peter végre elfogadja lánya vőlegényét). Amelyek mind az összhatás ellen dolgoznak. Egy filmben nem lehet ilyen hosszú, alacsony rezgésszámú, nyom nélkül lecsengő amplitudójú katarzis. Vagy csak egy ilyen dramaturgiájú történetben nem. De a lényeg, hogy nem. A másik férfi éppen ezért nem rossz film, nagyon is élvezhető, de a befejezés után nem marad nyoma az addig belénk fojtott, ránk nyomott feszültségnek. Lassan eltűnik minden. Peter, Lisa és Ralph; a szerelem, a vágy és a tragikum. Bár talán éppenséggel ez is beszédes, és üzenetet hordozó.