A társasutazás minden nyűgjére épülő, Görögország varázslatos kulisszái között játszódó, habkönnyű (de csúnya kifejezés!) vígjáték hozzáállása sikert ígért. Ám kaptunk helyette vért, verejtéket és... sok-sok kínt. A Görögbe fogadva című film az eltérő kultúrák egymáshoz csapódását (úgymint, egymásnak neki, és úgy is, mint egymás mellett) meglovagolva igyekezett a Bazi nagy görög lagzi nyomába eredni, de karakteres szenvedély és intellektualitás híján meglehetősen szánalmas poroszkálás lett csak belőle. Biztos vagyok benne, hogy egy átgondolt koncepcióval jó vígjátékot lehetett volna kreálni ebben a témakörben, de a gyártó stúdió és a producerek (köztük a görög lagzi után ismét Tom Hanks és felesége, Rita Wilson) ott követték el a legnagyobb hibát, hogy azt gondolták, elég csak Nia Vardalosra építeniük, mint főhős, máris garantált a siker. Csakhogy hihetetlenül nagyot tévedtek! A Bazi nagy görög lagzi azért volt bombasiker világszerte, mert Nia Vardalos, egy teljesen új, ezáltal autentikus tehetség tűnt fel benne, és nemcsak mint színész, hanemmint ötletgazda forgatókönyvíró is! S hogy mennyire ez volt a kulcsa a sikernek, jelzi a legjobb eredeti forgatókönyv Oscar-jelölés. Itt hibázott tehát nagyot az, aki a szemünk elé rakta a Görögbe fogadva tinglitangliját. Mi pedig tisztességesen megittuk a levét.
A történet minden alkotóelemet felhasznál, amely csak egy kicsit is vicces lehet. A két turistacsoport versengésére épül az alapszitu, amely lehetne jó is. De nem az, mert egyrészt bődületes ostobaság (ilyen nincs, hogy mostoha meg nem mostoha idegenvezető; egyik hitvány körülmények között kénytelen dolgozni, a másik viszont fejedelmi ellátást kap), másrészt a film időnként elfeledkezik erről a versengésről, hogy aztán indokolatlanul térjen vissza rá. A köztes időkben pedig a főhős, Georgia küzd a heterogén csoporttal, a szerelemmel és amúgy magával. És ez jócskán baj is, mert a film alapvető problémája ott kezdődik, hogy nincsen egységes irányvonala. Nem tudja, mire koncentráljon igazán, ezért sűrít bele magába mindent, ami csak az eszébe jut. Csúnyán szólva hetet-havat összehord. Mert van benne alpári, IQ-light humor (a sofőr beceneve Puki, amúgy hivatalosan Kakasz vagy mi); helyzetkomikumra épülő vicceskedés (a lepukkant szálloda portásának erotikus arcmimikája Georgiával szemben - megjegyzem, ez nagyon jó volt!), az eltérő nemzetiségi vonásokra épülő komédia (piás ausztrálok, buta amerikaiak... stb.). De itt nem áll meg a Görögbe fogadva, mert muszáj neki teljesen műfajidegen drámaiságot is belepakolnia (Irv és felesége története), no meg a kötelező szerelmi szál. Emiatt is totális káosz a Görögbe fogadva.
Szóval a szerelmi szál. Ha jobban megnézzük, gyakorlatilag nem is létezik. Ott van, de valami olyan korcs formában, ami akár rögtönzésnek is tűnhet. A nő Georgia, a férfi Puki (biztos nem így írják, de így ejtik, fúj). Szóval Puki egy árnyék, egy tollvonás, egy papírfal. Semmit nem tudunk meg róla – sem a múltjáról, sem a jelenéről, sem a személyiségéről, sem a gondolatairól, érzéseiről. Szóval egy ilyen halott valami, ami a '80-as évek ma már ultragáz Stallone-frizuráját viseli, meg az élettel csordultig töltött Georgia között akartak kreálni egy szerelmi szálat. Ennyire döbbenetesen rossz elképzelést nem emlékszem, mikor láttam utoljára. Georgia személye amúgy is rosszul jön ki a filmből, csak éppen a pozitívuma miatt. Ő az egyetlen, aki természetes és hiteles lelkesedéssel van a vásznon, úgy tűnik, mint aki szívesen dolgozna, csinálná, de a film textúrája nem engedi neki. Szinte szenved, varázslatos aurája ő ennél sokkal többet érdemelne. Aztán van a filmben egy Richard Dreyfussunk is, aki alapesetben Oscar-díjas színésznagyság, de a Görögbe fogadva szövetébe ágyazva roppant erőltetett drámaisággal kényszerítik a mozi színezésére. Az a mélység, amelyet helyenként ráerőltetnek, nem való a Görögbe fogadva-féle súlytalan darabba. Erről persze nem ő tehet, de Hollywood azért szégyellje magát, hogy ilyen kártyákat oszt csak neki!
Összegezve tehát elmondható, hogy a Görögbe fogadva nem áll össze korrekt filmélménnyé, helyette a hollywoodi nagyravágyás (értsd: pénz) mindenekfelettiségét hirdető elborzasztó röpirat, a befogadót teljesen zombielméjű szemét-fogyasztónak néző, művészeti ágba (mert a FILM az!) kényszerítő kinyilatkoztatás. Tovább nem szeretném fűzni a dolgokat; elég, ha csak Caitlin szavait kölcsönzöm a moziból: "Ez de szar!"
(
