Oliver Bottini: Mord im Zeichen des Zen (2004)

kiadó: Alexandra, 2007. 359 oldal

Louise Boni a freiburgi bűnügyi rendőrség különlegesen súlyos bűnesetekkel foglalkozó ügyosztályának felügyelője. A negyvenes elvált nő képtelen szembenézni a múlt árnyaival, egy korábbi nyomozás során lelőtt bűnöző emléke kísérti minduntalan. Bár nem meri bevallani magának, a látomások elől rendszeresen az alkoholhoz menekül, amely immár munkájára is kihat. Felfüggesztés és kényszerkezelés előtt áll, amikor telefonhívása érkezik. Louise rendőri pályafutásának legkülönösebb megbízatását kapja. Egy feltehetőleg japán szerzetest kell megtalálnia, aki Freiburgtól keletre szandálban és csuhában járja a behavazott vidéket, s meg kell tudnia, hogy mit keres itt. Amikor megtalálja a szerzetest, két dolog rögtön világos lesz számára: a kommunikációt gyakorlatilag megtagadó férfi sebesült és menekül valaki (vagy valami) elől. Aztán hirtelen felgyorsulnak az események: egy fiatal rendőr meghal, a szerzetes eltűnik, Louise pedig egy nemzetközi bűnszervezet nyomára bukkan, amely ázsiai gyermekek illegális adoptálását intézi nyugati családokhoz.

Oliver Bottini ezzel a regénnyel debütált krimiszerzőként 2004-ben, hogy aztán rögtön meg is kapja érte a műfaj legrangosabb német díját, a Deutscher Krimi Preisen-t. Holott, ha szőrszálhasogató akarok lenni – márpedig miért ne lennék az egy könyvkritika esetében –, a Gyilkosság a zen jegyében nem (klasszikus) krimi! Nincsen benne annyi fordulat, annyi mozgástér, annyi eseményábrázolás, amennyit egy krimi megkövetel. Sőt, még egy olyan befejezéssel és átfogó magyarázattal is adós marad, amely a műfaj csúcsának közelébe repíthetné. Ennek ellenére Bottini könyve jó! Izgalmas és fordulatos a főhős szempontjából, aki véges-végig örlődik úgy a múltján, mint a jelenén. Louise Boni személyiségábrázolása karakteres, mély és azonosulás-barát. Remekül tudjuk követni vele az eseményeket, átérezni a veszteséget, a dühöt, az akarást. Olyan hős ő, aki nem a klasszikus értelemben pozitív, ugyanakkor a negatív vonásai sem ítélhetők el. Ebben rejlik összetettsége, és az az ereje, amely végigkíséri a történet egészén. Oliver Bottini könyve tehát, ha krimiként nézzük, talán kissé felszínes, de ha történetének személyi aspektusait tekintjük, kerek egész és élvezetes.