(magyar, 2007. 92 perc
rendező: Török Ferenc
Antifilm. Mert mikor eltelik úgy másfél óra, hogy a jelenetek nem állnak össze semmivé, a szálak futnak a maguk feje után, a karakterek nem élnek, akár félreprogramozott robotok, és nincsen semmilyen egységes atmoszféra, hangulat, érzület, egyáltalán semmilyen vonulat – tetszik, nem tetszik – nem mondhatok mást: antifilmet láttam.
Török Ferenc egy ország – nosztalgikus – figyelmét vonta magár Moszkva tér című filmszemledíjas játékfilmjével 2001-ben. A rendszervált(oz)ást gimnazistaként átélő Török kitűnően mutatta be a kort, az idő által megszépült emlékeket. Aztán 2003-ben következett a Balaton-parton játszódó Szezon, amely ismét közönségdíjat hozott a Magyar Filmszemlén. Itt már 2003-ban jártunk, a kor változott, de a fiatalok szabadságvágya, önállósulási törekvései, összefoglalóan: életkoruk problémái valahol hasonlóak voltak. Török Ferenc nemzedéki trilógiájának záró darabját Overnight néven rendezte meg. Immár 2008-ban vagyunk. A fiatalok most is fiatalok, de már egy merőben más életstílust folytatnak. Piti problémák többé nem nyomasztják őket, a tét nagyobb, súlyosabb, összetettebb. De valóban az?
Az, amit Török Ferenc akar mondani – legalábbis ha jól fogom a dolgokat – nem új dolog. Ettől zeng minden, s mivel 2008-at ír(t)unk, teljesen indokolt ez a nemzedéki problémagóc. Van Amerikában valaki, aki ezt bár betegesen sarkosan, de nagyon szemléletesen képes volt megírni (majd könyvét persze filmen is megvalósították). Bret Easton Ellisnek hívják az illetőt és az Amerikai pszichóról van szó. Ő képes volt egységben (de nem ide illő ez a szó, mégis) megjeleníteni azt a menő, ám dekadens stílust, amely a mai yuppie-életfelfogást jellemzi. A kiüresedett érzelmeket; a célnélküli létet; a sznobizmus modern, elkorcsosult mindenhatóságát (amit ők kifinomultságnak, arisztokratikusnak vélnek); végső soron a megdöbbentő felcserélhetőséget, egyéniségnélküliséget, változatlanságot. Szerintem Török Ferenc is ennek a világnak az ábrázolására törekedett, elvégre ez az egyik legvonzóbb, legmenőbb, leginkább vágyott nemzedéki életstílus. Már persze ha nem ismerjük a bűzét.
Az Overnight azonban nem állja meg a helyét. Sőt, ha nagyon gonoszkodni szeretnék, nincsen is helye. Nem tudja, mit akar – valami roppant halovány dramaturgiával operál – és ebből kifolyólag képtelen is bemutatni. A figurák akkor is lógnak a levegőben, ha valamiféle kapocs mégis összeköti őket; a történet annyira együgyű, hogy az már fáj; a miliő pedig úgy recseg-ropog, mint egy elmeszesedett gerincoszlop. Bár Péter karaktere (a sótlan Bodó Viktor) néha mutatja azokat a yuppie-jegyeket, amelyek a lényegre utalnak, tényleg olyan légüres térben manőverezik, amely alkalmatlanná teszi a történetet filmmé válni. Egyedül még Eszenyi Enikő, a kiismerhetetlen titkárnő (?) mutat életjeleket, de hát ez kevés, roppant kevés. Török félresiklott, modern brókervilága összefüggéstelen mozaik, egy-egy felvillanás csupán, amely gyakorlatilag teljesen élvezhetetlen. Hacsak nem ezzel kívánja ábrázolni ezt az életformát, de nem hinném. Ezzel ugyanis senkinek nem tesz jót. Török Ferenc tehetséges filmes, de az Overnight-tal nálam teljesen mellényúlt. Ezt a filmet nagyon gyorsan el kell felejtenem!
