(amerikai, 2007. 114 perc
rendező: Ben Affleck
Dennis Lehane pofátlanul gonosz író. Őt aztán nem érdeklik a bevett szabályok, a mű egységét hivatott kiegyensúlyozott pólusok; variál és manipulál úgy, hogy a végén mégis egészben marad az alkotás, esetleg az olvasó (néző) az, aki ráfarag. De ő aztán nagyon. Lehane érti az emberek lelkét, úgy a fiktívekét, mind a létezőkét. Míg műveiben a kitalált figurák elméjét és szívét felszabadítja, addig a valóságos olvasót (nézőt) megkötözi. A kétségbeesés, a nyomasztó katarzis-hiány és a döntésképtelenség elszakíthatatlan bilincseivel. Ebből kifolyólag Dennis Lehane bátor, ámde piszkosul kegyetlen író!
A Hideg nyomon című, 2008-as mellékszereplő Oscar-ra (és egyéb más díjhalmazra) jelölt amerikai film Dennis Lehane regénye nyomán készült Ben Affleck adaptációjában és rendezésében. Ezek a tények. Meg az is, hogy a Hideg nyomon - amint azt a fenti bekezdésben kifejtettem - attitűdjében nagyon is hasonlít Lehane bestseller-sikereire, a Titkozatos folyó-ra és a Vihar-sziget-re (film belőle 2010-ben). Ugyanúgy hiányzik belőle a kontúros jó (pozitív) és rossz (negatív) pólus vibrálása, amelynek működtetnie kellene a filmet. Helyette van tucatnyi, kétségbeejtően eldönthetetlen karakter, amelyek egy kicsit ide is és oda is tartoznak. Nincsenek előre leosztott oldalak, partvonalak, és ez az, amely a történet igazi motorját adja. Erre mondom én azt, hogy pofátlanság!
Pofátlanság, mert a nézőnek (beszéljünk most csak a filmről) nincsen biztos kiindulópontja, kapaszkodója, amelyen keresztül meghatározhatná a történetet. Van helyette bizonytalan sodródás, folytonos vélemény- és érzés átpártolás, amely a végsőkig ébren tartja az azonosulás lehetőségét - de egyúttal valahogyan meg is foszt tőle. Így lehet az, hogy sikeresen elkerüli a mesterséges pártolást, nem rágja szájba az ítélkezést, sőt, saját álláspontunkból kiindulva von bele a történetbe. Ez pedig már egész egyszerűen zsenialitás.
A Hideg nyomon az egyértelmű erkölcsi ítélkezés antipéldázata. Nemcsak hogy általánosan eldönthetetlen, mely karakter képviseli az igazságot, a morált, hanem a főhős film végi tette nyomán fejtetőre állítja a lassan kiforrni, szilárdulni érő meggyőződést. Patrick (Casey Affleck) végső tette, hogy lebuktatja az egykori rendőrfőnök Doyle (Morgan Freeman) tervét, és visszajuttatja a szülői szerepét nem végző anyának a kislányt, saját magát bújtatja a morális rossz szerepébe. Az anyát nem számítva ő lesz az egyetlen negatív figura, így borul minden nézői meggyőződés és bizonyosság. Ami marad, az pedig a valóság mocska, szennye, felesleges megváltoztatásának érzése. Kiábrándulás, hiábavalóság. A lehane-i depresszió, lemondás, egyszersmind tárgyilagosság összbenyomása.
A Hideg nyomon profi első munka. Remek színészekkel, erőteljes rendezéssel, korrekt atmoszférával. Néha ugyan érezhetően megtörik a ritmus, köhög egyet a lüktetést biztosító motor, de összességében azt mondja el, és úgy mondja el, amelyet és ahogyan hatásosan kell. Ben Affleck és Aaron Stockard (a forgatókönyvíró-társ) tökéletesen átérezték a lehane-i gondolat- és érzésvilágot, tudták, hogyan kell azt a nézőnek úgy tálalni, hogy lehane-i kétségbeesés maradjon utána. A Hideg nyomon gonosz történet. Díszcsomagolás mentesen mutatja meg az erkölcsi döntések egyértelműségébe vetett hit mélységeit. Nincsen biztos jó és biztos rossz ítélkezés. Csak az ítélkezés lehetősége van meg, amellyel nap mint nap élünk, és sokszor talán jobb is, ha a végeredménye már nem jut el hozzánk. Hogy morálisan épek maradhassunk.
