(amerikai, 2007. 124 perc
rendező: Mike Binder
Érdekes, mennyire beszédes cím. Azaz nem is beszédes, hanem inkább hangulatot keltő, irányt szabó, elképzelést befolyásoló. Olyan zanzásító, tartalmat kellőképen összefoglaló. Jó cím. Már csak az a kérdés, a film ismeretében mit is akar jelenteni? Az eredeti angol cím természetszerűleg utal a lényegre: Reign Over Me. Uralkodni magam felett. Uralkodni magamon? Menjünk messzebb: tisztában lenni saját tudatommal, érzéseimmel? Életemmel? Összetett valami, melynek bonyolultsága pontosan ebben rejlik. Képes-e rá valójában, ténylegesen, 100%-ig az ember? Meddig terjed az erőnk, a hatalmunk? A tudatunk. Az érzelmeink. Mi magunk.
Az Üres város nem üres dráma. Alaphelyzete okos és valós, két teljesen ellentétes, szinte feloldhatatlan különbözőségre berendezkedett élet (-stílus, -vitel, -forma, -mód) találkozására épít. Azért nem mondom, hogy összeütközésére, mert hazugság lenne, itt nem ez a lényeg! Nem kioltani, meghódítani akarják a másikat, hanem gyógyítani, továbblendíteni egymást. Az pedig már egy mélyebb összetevő, hogy az egyik élet "kényszerűségből" (a szív, a lélek, az elme védekező mechanizmusa) olyan, amilyen. Gyógyításra várnak tehát mindketten, az egyiknek feldolgozni a megemészthetetlent, a másiknak kizökkenni önmagából (visszatérni önmagához).
Először láttam Adam Sandler-t komoly szerepben. Jó, persze, az általa megformált karakter szó szerint nem az a "komoly" figura, hiszen súlyos kezelésre szoruló, idegtépett, a bohókásság álarcát felöltő, nagy kamasznak látszó harmincas yuppie. Komolynak éppen a másik karakter, Don Cheadle szerepe nevezhető, aki viszont túlzottan merev, előre leosztott és kiszámítható életet él, melyben nyoma sincs sem a spontaneitásnak, sem az önmagával is foglalkozó önmegvalósításnak. Kettejük életét próbálja más, gyógyultabb mederbe terelni rendszeres, terápiának is beillő találkozgatásuk. Sandler alakítása a végletekig meggyőző, igazán remek ötlet volt őt választani a családját elvesztett Charlie szerepére. Cheadle-lel már kissé más a tészta. Rendben, egyrészt kiváló színész ő erre a karakterre, másrészt ez a figura pontosan ezt a merevséget várja el, részemről ez csak egy kiszólás. Csakis arra akarok célozni, hogy elég hálátlan lehet ilyen steril szerepet eljátszani, amikor a másik karakter sokkal mélyebb megjelenítésre nyújt lehetőséget.
Szóval Üres város. Vajon tényleg olyan üres-e, vagy családunk elvesztése után már minden üresnek tűnik? Az üres város utalhat arra is, hogy egyedül maradtunk, senki nincs, aki megérthetné a fájdalmunkat, aki együttérezhetne velünk, aki tudná, milyen is igazából a gyász súlya. Se barátok, se családtagok, senki. A másik részről pedig tulajdonképpen az élet az üres, a lehetőségek, a mozgástér kevés, emiatt érezhetjük úgy, hogy ingerszegény a környezet is. Jól sikerült dráma, valós problémákkal, igaz sztereotipiákkal, hiteles gondolatokkal. Üres város. Mindig meg kell próbálni megtölteni!
