(amerikai-angol, 2006. 130 perc
rendező: Christopher Nolan
Maga a film is az, ahol a szóösszetétel mindkét tagjának hangsúlyos jelentése van. Tökéletes, mert 2 óra erejéig kikapcsol, elvarázsol, egy kulisszák mögötti világba vezet annak minden megfogható és megfoghatatlan szegletébe. És trükk, mert valójában egy hihetetlen szemfényvesztés, átverés, valósággá csinosított illúzió. Ez A tökéletes trükk.
Christopher Nolan-nel nagyjából valahogy úgy van az ember, mint David Fincher-rel. Nem (nagyon) tud hibázni. Elmerenghetnénk itt hosszan a Mementó-n vagy az Álmatlanság-on, de felesleges. Mind közel a tökéleteshez. (Jó, véleményem szerint Fincher esetében a Zodiákus-sal valami félresiklott, de ez most nem tartozik ide.) Ami kőkeményen ide tartozik, az a nolan-i mesecsinálás. Ez most elég hülyén hangzik, hiszen a játékfilmek java része természetesen kitaláció, fantasztikus agyszülemény, de Nolan képes arra, hogy ezeket a fiktív történeteket valóságként tálalja. Annyira hihetően, amennyire csak a sztori megengedi. Mert jelentkezzen valaki, aki A tökéletes trükk kapcsán az átlagosnál jobban fennakad azon, hogyan lehetséges Tesla gépével teleportálni, illetve megkettőződni! Na? Senki? Erről beszélek!
De valamit mélyebben a filmről is: a dramaturgia nézőbarát, felfelé ívelő atmoszférájú és volumenű - hogy a lehető legóvatosabban és leghitelesebben hajtsa érdeklődése uralma alá a nézőt. Az első fél-háromnegyed órát még hellyel-közzel untam, de aztán, ahogy a két bűvész versengése minden téren egyre és egyre erősödött, komolyodott, nem tudtam nem beleélni magam a történésekbe. Hirtelen a történet közepében találtam magam, és hol ide, hol oda kapva a fejem azon töprengtem, most akkor kinek is "szurkoljak"? Most akkor melyik oldalon áll az igazság?
És ez az igazán zavarbaejtő ebben a Christopher Priest regényéből készült filmben (melynek forgatókönyvét Jonathan- és Christopher Nolan írták)! Az erkölcsiség, a két ellenpólus kérdése. Mert sem Angier (Hugh Jackman), sem pedig Borden (Christian Bale) nem egyértelműen jó, és nem egyértelműen rossz. Két hasonló erkölcsi szinten versengő, megszállott ember csatáját látjuk fokozódni a vásznon (utoljára talán a besson-i A nagy kékség-ben volt ilyen emberfeletti párharc). Ettől válik a film a végletekig az emberben "dolgozóvá", hiszen nagy-nagy dilemma: a néző melyik karakter mellé is álljon? Nincsen két rendíthetetlen ellenpólus, nincsen kimondottan jó, pozitív- és rossz, negatív főhős. Ez pedig érzelmileg nyitottá teszi a filmet, ami szerintem zseniális!
Amit én egy kicsit azért sajnáltam, az pont az előzőekből fakad. A két karakterre épülő történet ugyanis nem enged elegendő teret a további figuráknak, hiszen például hiába játszik a tőle megszokott szenzációs magasságokban Michael Caine, karaktere nem kap elég súlyt, nem hagy feledhetetlen benyomást maga után. De hát mégis valamit valamiért.
Összegzésként elmondható tehát, hogy A tökéletes trükk rendkívül jól sikerült film. Sablonmentes, tele kiszámíthatatlan fordulatokkal, gyermeki énünk hurrázása kísérte trükk-leleplezésekkel. S bár kissé zavarosan indul, idővel minden karakter és cselekményszál a helyére kerül, hogy egy zseniális, három idősík váltakozása mesélte mozi legyen, ahol úgy kielégülést szerez gyermeki, világra rácsodálkozó énünk, mint felnőtti, (több dimenzióban) kulisszák mögé tekintő valónk. Vajon nekünk mikor lesz alkalmunk kilesni Mr. Great Nolan illuzionista trükkjeit?
