(angol, 2007. 90 perc
rendező: Steve Bendelack
Mr. Bean nyaralása pontosan olyan film, amelyre illik az az anakronisztikus vélemény, miszerint annyira rossz, hogy már jó. Tudom, tudom, a Bean-féle gegparádét nem illik film-számba venni, de hát csak úgy tekint rá az ember, mely szerint egy összefüggő, szórakoztató alkotás. És mondjak valamit? Nagyjából az is.
A filmmel kapcsolatban az első, számomra felfoghatatlan dolog, hogy Rowan Atkinson nem öregszik. Fogalmam sincs, mit csinál magával vagy mit csinálnak vele (hú, ez most nagyon furán hangzik), de hogy 17 év alatt külsőleg semmit nem változott, az hihetetlen. Ugyanaz az öltöny-együttes, ugyanaz a kortalan mozgás-koordináció, ugyanaz a grimasz-kollekció. Mintha a filmvászon konzerválna, mintha egy végtelen Bean-folyamban élne Atkinson. Úgyhogy le a kalappal előtte!
Az infantilizmusa sem sokat változott. Valószínűleg az a titok ebben a Bean-jelenségben (csupa-csupa új szakszót, szakfogalmat lehet kerekíteni a figura köré), hogy nem érik a karakter. Nem nő fel, nem nő be a feje lágya, nem "okosodik". És úgy gondolom, ha Bean karakteres változáson esne át, már rég nem lenne az, ami - elvesztené úgy a varázsát, mint a benne rejlő humorforrást. Bean-ben az a paradoxon, és a többitől eltérő, hogy az állandóság tartja benne a "lelket".
Maga a film, a Mr. Bean nyaral mérsékelten vicces. Vannak benne egészen jó (éttermi jelenet; a piacon a táncos koldulás; az autópályán a kocsiban majdnem elalvás) és nagyon unalmas-elnyűtt (a nyakkendő beszorul az automatába; nincs meg a jegye a vonaton) részek. Felemásan, de azért a végére valahogy csak egésszé formálódik a film. Azért be kell látni, hogy a befejezés - amikor Bean levetíti a cannes-i közönségnek a saját kis videófelvételeit - már túllép a karakteren. Az nem teljesen ő, az nem hozzá illő, ő ehhez "kevés" lenne. De csakis így válhat a Mr. Bean nyaral összefüggő filmmé, ez a kapocs kell ahhoz, hogy egészében tekintve ne széteső jelenet-egymásutániságként maradjon meg bennünk az alkotás.
Szóval Mr. Bean majd' 100%-ban Mr. Bean maradt, és ez a legjobb hír! Mert ha kicsit (vagy néha nagyon?) unjuk is a csetlés-botlásait, mégis ő az az amerikai álomból kölcsönvett mindenki Forrest Gump-ja, aki bebizonyítja (persze nem tudatosan), hogy mindenkinek lehet esélye. Elérni valamit, elérni bármit, ha a szerencse kézen fog. És ehhez nem kellenek különleges képességek (pénz, iskola, kapcsolatok... stb.), elég, ha együgyüen tekintünk bele a világba, és megvan, mit is akarunk éppen csinálni. Mert így - vegyük követendő példának Mr. Bean-t - minden sikerülhet. Ugye?
