(amerikai, 2007. 98 perc
rendező: Joel Schumacher
Jim Carrey ezúttal nem bohóckodik, helyette elmegy az esze. Vagy inkább éppen hogy megjön. A film végkimenetelének tükrében ez utóbbi a helytálló.
Joel Schumacher nálam nagyon jó rendező. (Persze pl. a Batman-es tévútjáról inkább nem ejtek szót.) Érti a mesterség kreatív fogásait, tisztában van a nézői szemléletmóddal. A 23-as szám című thrillerből is kihozza, amit lehet. Az már nem az ő hibája, hogy a film helyenként összevissza, logikátlan, sőt mi több: manipulatív. Ez utóbbi az, amire én a leginkább ugrom! Mert ugyebár a sztori végi csavar úgy sportszerűtlen, ahogy van. Hogy legyen egy megdöbbentő befejezés, bedobják: Sparrow-nak hogy, hogy nem, van egy "előző" élete. Erre mondom én, hogy így marha könnyű. Meg azt, hogy egyben szánalmas is!
Jim Carrey viszont nagyon jó! Most már biztos, hogy két karakter tökéletesen illik hozzá: a bohóckodó infantilisé és a kétségbeesésbe taszított őrültté. Az elsőt én ki nem állhatom, de a másodikra rábólintok. Walter Sparrow szerepében hitelesen játssza az őrületbe kergetettet, aki a végére akar járni az életét sújtó számmisztikának. Becsavarodása finoman ívelő, ugyanakkor kíméletlenül biztosan és fokozatosan mélyülő-magasodó. Remek, na! És jól áll neki, habár ennek nem biztos, hogy ő maga feltétlenül örül(ne). :-)
A 23-as szám tehát jól megrendezett, de egyben gyengécske lábakon álló sztori, amely egyszeri szórakozásnak elegendő, de tovább nem mutat. Jók a színek, a fények, de Carrey egymaga kevés, hogy érzelmi egyensúlyt is teremtsen. Mivel gyakorlatilag egyedüli szereplő a filmben (felesége és fia ha vannak, sincsenek a vásznon), nincs alternatíva, őrületével valamilyen szinten a néző is azonosul. Ez pedig egyszerre köszönhető neki, a forgatókönyv hibájának és a rendező hozzáértésének. Ez is ritka, hogy mindezekből - végső soron - pozitívan jöjjön ki egy film.
