(Bad Guy)
dél-koreai, 2001. 100 perc
rendező: Kim Ki-duk
Mindenféleképpen Kim Ki -duk a kedvenc ázsiai rendezőm. Na jó, őszintén szólva rajta kívül nem is sokat ismerek, pedig jónéhány filmet láttam már, amely erről a kontinensről származott (kínai, japán, dél-koreai, thaiföldi). Ki-duk mellett számomra sokminden szól, amely közülük viszi a pálmát az, hogy eme dél-koreai rendező alkotásai mondanivalójának ereje van.
A 2001-es Nabbeun namja-ról (hivatalos angol címe Bad Guy) igazság szerint 4 napja hallottam először. Kíváncsi voltam rá, hát gyorsan megnéztem, az "eredmény" pedig elborzasztott. Jó, a téma maga ab ovo szörnyűséges és kegyetlen, de nem ez az, amely így felkavart. Hanem a százféleképpen értelmezhetőség lehetősége. Erre gondoltam, amikor azt írtam, hogy számomra Ki-duk legfőbb erénye filmjei mondanivalójának ereje.
Ez az Erő mindig más: hol mélység, hol sokrétűség, hol emelkedettség, hol talány. Meg még ezerféle más alakot képes ölteni. Jelen esetben kedvenc Kim-em szélsőségeket ütköztet. A durvaságot szembeállítja a gyengédséggel. A hazugságot az őszinteséggel. A kegyetlenséget az óvatossággal. A szépséget a rondasággal. A szembeállítás pedig nem két objektum/matéria/személyiség között történik, hanem egyetlen léleken belül. A Bad Guy-ban a férfi a főhős, a sokat szenvedett és tönkretett nő csupán az eszköz a férfiben zajló, antagonisztikus harc prezentálásához. Legalábbis egy olvasat szerint, mivel Ki-duk ebben a filmjében nemhogy erőszakkal, hanem sehogy sem irányít egyetlen megoldás felé bennünket. A Bad Guy értelmezhetősége nyitottabb már nem is lehetne.
Könnyen kérdezhető, akkor most mi is a film vége? Hogy élte túl a halálos szúrást a férfi? Hogyan került a képre a nő saját maga? Szerintem ez az egész valami időcsapda-szerűség, vagy párhuzamosság. És szerintem úgy lehettek a film végén együtt, hogy mindketten meghaltak. De akkor hogyan képesek érintkezni a létező világ létező személyeivel? Talán rosszul értelmeztem valamit, vagy talán magát a világot értelmezzük rosszul mindannyian?
Az egyértelmű, hogy Ki-duk itt is szimbólumok sokaságával magyaráz. Ott volt a tükör, amelyet a nő bezúzott; ott volt a halálbüntetés, amelyet a férfi rejtélyesen megúszott; ott voltak a széttépett képek, amelyeknek mozaikja aztán újra összeállt. A választ mindig nekünk kell látnunk, és könnyen lehet, annyiféle választ látunk, ahányféleképpen nézzük. Remélem, mindnyájunknak van szeme hozzá.
A következő Kim Ki-duk film, amelyet majd megnézek, a Shi gan (Time) lesz. Kíváncsi vagyok. És készülök rá. Remélem, a (meg)látásom nem fog cserben hagyni. Csak akkor is lássak valamit!
