(Kísértetjárás Connecticutban)
amerikai, 2009. 102 perc
rendező: Peter Cornwell
A Kísértetjárás Connecticutban valós, 1987-ben megtörtént események alapján készült. Az ilyen tárgyközléseket szerintem illik fenntartással fogadni abban a tekintetben, hogy nem tudható pontosan, vajon mekkora százalék igazságtartalom rejtezik ezekben a "megtörtént eseményekben". Nem, nem vagyok rosszindulatú, de azért ilyenkor szeretném, ha korrektül közölnék, mégis mi az, amely igaz volt, és mi az a színezet, amely puszta fikció. Erre azért lenne szükségem, hogy tudjam, hogyan kezeljem a filmet: tényleges kitalációként, amelyet valóság ihletett, vagy egyfajta dokumentarista megjelenítésként. Ugyanis nem mindegy, mert ha így, ha úgy, máshogy állok neki a mozinak. A Kísértetjárás Connecticutbant akként néztem, hogy egy horrorisztikus történetet látok, amelynek lehet, hogy egyes elemei megtörténtek (például Matt hihetetlen és nyomtalan gyógyulása), de összességében egy fiktív szellemjárás borzolja a Campbell család életét.
A Kísértetjárás Connecticutban átlagos horrorfilm. Sőt, horrorisztikus jellege is csak abban mutatkozik meg, ahogyan a kísértetek a házban lakókat kergetik borzalmas riogatásukkal. Mert a történet tulajdonképpen egy misztikus múltbeli eseménysornak a rekonstruálása egy jelenbeli fiatalember által, aki halálos(?) betegként egyfajta médiumállapotban nyitott a nyughatatlan lelkek (fel)fogására. Az alapmotívum nem új, persze, hogy nem. Nekem például rögtön a Más világ jutott eszembe, csak ott volt még a végén egy 360 fokos csavar. Itt nincs. A Kísértetjárás Connecticutban teljesen sematikus horrorfilm (illetve misztikus thriller). Nincsen benne vérengzés (hacsak nem a film végén a halottak elégetése), nincsen benne akció (így a thriller besorolásom is megdől), van helyette eléggé korrektül borongós atmoszféra, ijesztő kísértetek, kiváló hang- és képi effektek. De a történet ezen hatások nélkül csupasz: van egy jelenbeli szál, és egy mozaikként összeálló múltbéli borzalom. A kettő keverése nekem nem nagyon tetszett, mert meglehetősen sablonosra volt faragva. Mondom, ezerszer láttuk már máshol, csak más ruhában.
Ami drámai lehetett volna benne - a család tragédiája, hogy szinte mindent fel kell áldozniuk Matt betegsége miatt -, halványan mutatkozott csak meg. Persze, ha erősebb lett volna, akkor már tényleg nem horrorfilmként beszélhetnénk a Kísértetjárás Connecticutbanról. Csakhogy valóban meg lehetett volna bolondítani erősebb és kegyetlenebb szellemesdivel, de ha a megtörtént valóságot nem akarták túlszínezni, akkor rendben van. Csak hát így meg nem lett horror. Sajnos. Pedig, mint már mondtam, a kulisszák nagyon is alkalmasak lettek volna hozzá. A ház tényleg nyomasztó, hatalmas, felderítetlen zegzugokkal teli. A kamerakezelés sokszor ki is hangsúlyozza ezt a hol ránk boruló, hol minket beszippantó matériát. A tükrökkel és a csillámló felületekkel (amelyekről a fény alakot formálva verődik vissza) való bánásmód kimondottan bravúros - világosan jelzi, a házzal valóban szerves összefüggésben léteznek a kísértetek, amely aztán a film végén "tűzvilágra" is kerül, amikor a megszállt Matt kibontja a holttesteket a falból. Talán ez a film egyetlen lenyűgöző jelenetsora, a többi szellemesdi csupán jól megkomponált rémisztgetés képi- és hangi effektekkel. Korrekt iparosmunka, semmi több.
Horrofilmeknél nem illik színészi játékot előcibálni, de azért egyetlen mondatban megemlíthető, hogy a családanyát játszó Virginia Madsen, és az apát alakító Martin Donovan képes lenne mélyebb drámaiságra is, mint amely itt nekik jutott. A karaktereket tekintve bántóan felesleges Matt mellett a további 3 gyerek (1 nagylány és két kisebb fiú és lány). Tudom, tudom kellettek a létszám miatt, de majdnem teljes indokolatlanságuk úgy a történet sablonos voltát, mint a mindenre kiterjedő koncepció hiányát jelzik. A Kísértetjárás Connecticutban egyszerű, elnyűtt, kommersz klisékre építő horrorfilmbe bújtatott szellemesdi. (Már a cím is roppant általánosságban fogalmazza meg a velőt.) Egyszer persze nézhető, az ijesztgetős panelek jól állnak, de tovább nem merészkedik sem történetben, sem jellegben. Nem számít, mennyire történt így a valóságban, amit filmben mutatott, nekem kevés.
