(Valami Amerika 2)

magyar, 2008. 110 perc

rendező: Herendi Gábor

Herendi Gábor valamit nagyon tud. Mondjuk filmet rendezni. Második részt készíteni ugyanabból a kaptafából. Közönséghez szólni úgy, hogy teljesen elcsavarja a fejét. Ja, és elsőrangúan szórakoztatni. A Valami Amerika akkora durranás volt 2002-ben, hogy több, mint félmillió néző tódult be rá a mozikba. Elhozott nekünk valami olyat, amely akkor még nem nagyon létezett hazánkban: a puszta szórakoztatásra szánt, azért mindent feláldozó és a sztárságra épülő modern (értsd amerikai), csillogó-villogó vígjátékot. A Közönségfilmet. Nagybetűvel. Előtte hevert az ország.

A sikert pedig, mint tudjuk, meg kell lovagolni. Mert pénz jár érte, pénz. Kell tovább indokolnom? A Valami Amerika második részére (VA2) azonban 6 és fél évet kellett várnunk. Azaz nem beszélhetünk elkapkodott újabb bőr lenyúzásról, és milyen igaza lett ezzel Herendinek és stábjának! Mert a VA2 jó film, nagyon jó! Gyakorlatilag ugyanaz a dramaturgia, atmoszféra és helyzetkomikum vonul végig rajta, mint az első részen, de mégis működik. A történet egyenes szálú (csak néhány mellékkapcsolat van), tudható, honnan hová halad – és talán még azt is, hol fog majd véget érni. Ez egy olyan szilárd váz, amely köré forgószélszerűen lehet a karaktereket, és a köztük létrejövő interakciókat, végső soron a szcénákat felépíteni. Emiatt működőképes az egész, mivel nagyrészt minden a fő vonal mentén mozog, szorosan kapcsolódik hozzá.

Nagy bravó a forgatókönyvíróknak: Herendinek, Divinyi Rékának (nevéhez fűződik a 2000-es évek majd' összes magyar blockbustere: Csak szex és más semmi; Szabadság, szerelem; Kaméleon) és Harmat Gábornak (Magyar vándor). A sok-sok filmes gegből; apró, zártként is értelmezhető jelenetből tisztán látszik az írók szitkomos múltja (Divinyi: Egy rém rendes család Budapesten, Harmat: Tea). A film tömve van karakterekkel, ami önmagában nem lenne akkora baj, csakhogy! Csakhogy ezek a szereplők mind-mind olyan erős vonásokkal rendelkeznek, annyira erőteljesek a vásznon, hogy miattuk helyenként szétesni látszik a VA2. Ez az egyik hibája a filmnek, hiszen ennyi fő karaktert – anélkül, hogy szétesne – egyetlen történet sem bír el. Szerencsére a Valami Amerika 2 nem hullik darabjaira (köszönhetően a feszes rendezésnek), viszont két figura szerintem így-úgy kilóg belőle. Az egyik Alex Brubeck, aki bár az egész cselekmény katalizátora, motivátora, mégis halovány, kontúrtalan (Szervét Tibor nagyon gyenge), a másik pedig a legkisebb testvér, András, aki nem kap elég teret, ergo mintha feleslegesnek tűnne a történetben. Nélküle is működne minden, ő sokat nem tesz hozzá a sztorihoz (Hujber Ferenc sem képes megcáfolni ezt a játékával, tipikus elnyomott testvér a vásznon és azon kívül is).

Szerelmi szál is van, ahogyan az kell, mindjárt három is (Tamás – Eszter; Ákos – Timi; András – Vivi). Véleményem szerint ez megint csak sok, a filmidő nem teszi lehetővé, hogy érdemben (mélységben) ennyit legyen képes ábrázolni a VA2 úgy, hogy a történetben abszolút nem is élveznek prioritást. Ez a vonulat valahogy érdektelen a néző szempontjából, simán elnyomja a musical megrendezése, a Bala fenyegette átverés vagy a három testvér egymáshoz való viszonya. Az említett két zavaró tényezőt leszámítva a Valami Amerika 2 kitűnő szórakozás. Felépített, ötletes (vizuálisan, helyzetkomikailag, dramaturgiailag). A zenei betétek is pozitívan dobnak rajta, holott nálam műfajidegenek. Herendi Gábor tehát (újra) összetrombitálta a mai magyar tévés- és filmsztárok táborát, és olyan elegánsan kalauzolta őket végig ebben a vígjátéki történetben, hogy sikerült neki magasértékű szórakozást levezényelnie a zsáner keretein belül. És ez nem semmi, nagyon nem az! Hiába folytatásfilm, a vele járó bukkanókat sikerült magasan átugrani. Igazán Valami Amerika még!