(Unrest)

amerikai, 2006. 88 perc

rendező: Jason Todd Ipson

Szeretek horrorfilmet nézni. Nem azért, mert imádom az erőszakot és a vele járó ocsmányságokat, pusztán szórakozásból. (Bár ki tudja...?) Csak sajnos az a baj, hogy meglehetősen nagy hiány van a minőségből ebben a műfajban. Tucatszámra (és nem is kis-, hanem "nagytucatszámra") készülnek a gyengébbnél gyengébb rémisztgetős, undorító horrorfilmek, bármiféle koncepció, átgondoltság, eredetiség nélkül. Ez pedig már, hiába a szándék (mármint részemről), nem szórakoztat. Csak elkedvetlenít. Esetleg dühít. Többnyire pedig mindkettő.

Vannak azonban olyan fesztiválok, ahol összegyűlik az év kínálatából néhány horrorfilm, versenyeztetik őket, ez pedig valamiféle minőséget feltételez. Az Unrest (gyalázatos magyar cím: A halál után) című amerikai horror a 2006-os év terméséből származik, és 5 díjjal is büszkélkedhet. (Köztük a Phoenixi és a Chicagói Nemzetközi Horrorfilm Fesztivál kitüntetései.) Azt nem állítom ugyan, hogy "hú, ez minden idők legjobb horrorja!", de láttam már sokkal-de-sokkal rosszabb rémfilmet is. Az Unrest történetében ugyan bolhányi az újszerűség, teljesen kiszámítható, mondhatni 100%-ig klisékből építkezik, mégis felfedeztem valamiféle minőségi koncepciót benne.

Lássuk csak! Először is, az Unrest korrekt vonalon halad, nem csapong, és nem rohan. Van eleje, tart valahová és aztán be is fejeződik. Kórházas horror, s mint ilyen, csakis a témához tartozó elemeket használ. A vudus-inkás maszlag (amit én személy szerint utálok) a mozgatórugó, s bármennyire is bugyután hangzik, a sztori következetesen kitart mellette. Az eddig elmondottak jelentik az egyik halmazt, amely miatt rendben lévőnek (ha messze nem is kiválónak) tartom a filmet, a másik pedig a kidolgozottság. A szereplők jelleme persze - ahogyan az a horrorokban lenni szokott - egyrészt sztereotipikus, másrészt pedig halvány. Viszont a közöttük létrejövő interakciókra (párbeszédek, érzelmek, viszonyok) legalább elégséges energiát fordítottak. Ettől tűnik valamelyest építkezőnek, és nem csak laza jelenetekből állónak az Unrest.

Persze vannak hibái, hogy is ne lennének, főleg nézői szemszögből. Mindjárt itt van az, hogy a jó felvezetés után, a történet előrehaladtával csappan az érdeklődés. Kevés a szereplő, megsejthető, ki lesz a következő áldozat, és nincsen rejtély, vajon mi is történhet a boncteremben? Majdnem teljesen világos, mire megy ki a "játék", így képtelen a film fenntartani a feszültséget. Viszont nekem tetszett az atmoszféra, a csendes, sötét folyosókon történő nyomasztó kóborlás, és maga a hely (kórház) szelleme.

Az Unrest nálam az élvezhetőbb és stílusosabb horrorfilmek közé tartozik, még akkor is, ha semmi újat nem hoz, és nem okoz meglepetést. Amire hivatott, hogy szórakoztasson, azt hellyel-közzel teljesíti, mégpedig úgy, hogy látványos és átélhető jeleneteket produkál. (Például gondoljunk csak az orvostanhallgató Alison sötét folyosókon való mászkálására, az ismeretlen holttest boncolására, vagy a tartósító akváriumban való fürdőzésre.) Úgyhogy az Unrest után sort is kerítek a 2006-os Horror Fest további filmjeire.