(Sólo mía)
spanyol, 2001. 96 perc
rendező: Javier Balaguer
Én meg a tied. Szép boldog család, ahol az erőszak erőszakot szül. Bár lenne így a legtöbb esetben - mondatja velem igazságra törő lelkem a brutalitás köpenyébe öltözve.
Az Enyém vagy! spanyol film. A családon belüli erőszak témájáról szól; semmi egyéb, csak a létező - de kevésbé vállalható - valóság szaván. Nem szép film, de nem is az a célja, hogy idealizáljon. Inkább hogy tipizáljon olyan dolgokat, amelyek nap nap után esnek meg az arra ítéltetett családok viszonyrendszerein belül. Amilyen kusza körmondat, olyan egyszerű lényeg.
Paz Vega a szenvedő feleség-anya. Hinni szeretne férje "esküszöm megváltozom" hitegetéseinek, pedig valahol mélyen biztosan érzi, hogy hiába. Érdekes viszont férfiszemmel tekinteni őt! Mert miért nem tud lemondani a cigarettáról, amikor állapotos? Miért akar továbbra is dolgozni terhesen, amikor nincs rá szüksége? Jó, jó, apróságok ezek, mégis mutatják, hogy minden éremnek két oldala van. Persze akkora lapja egyiknek sem lehet, amely indokolná a férj bánásmódját.
Sergi López a brutálissá váló férj. A dolog fokozatosan következik be, ezért nem látható előre. Összegyűlik a munka, a hajtás, a felelősség okozta frusztráció, amit valahol, valahogyan ki kell engedni. És mi lehetne a legkézenfekvőbb, ha nem az állandóan mellettünk élő társ? Szimpla ügy, szimpla hétköznapiság, szimplán hátborzongató.
Csak a vég nem az. Mert a feleség felveszi a kesztyűt. Hirtelen gondolat, hirtelen érzés, na ez az igazi drámaiság! A nem mindennapi történés. A meglepetés. Átformáljuk, átalakítjuk egymás attitűdjeit; néha úgy, hogy észre sem vesszük. Hatunk a másikra, aki visszahat ránk. Látens dolog, olykor meglepő végkifejlettel. Itt, a filmben, egy véletlen baleset oldja meg a problémát. Senki nem számít rá, a néző sem. Külső "betolakodó" a megoldás kulcsfigurája. Mintegy Isten keze? Vagy az igazságszolgáltatásé? Ki tudja. Ennyi.
De vajon a valóságban is létezik ilyen népmesei befejezés? És ha igen, mekkora arányban/százalékban? Mérte-e már valaki, egyáltalán mérhető lenne-e? Dehogy! A legtöbb erőszak rejtve marad a külvilág számára. Még az egyértelmű üzenetek ellenére is. Mert sokszor nem akarunk (tisztán) látni. Ami a filmben egyértelmű, a valóságban sokkal-de-sokkal bonyolultabb. De, azt hiszem, ez már egy másik történet...
