(My Left Foot)

ír-angol, 1989. 98 perc

rendező: Jim Sheridan

Daniel Day-Lewis. Oscar-díj. A kettőt mi kapcsolja össze? Egy sérült karakter. Régebben olvastam róla, hogy sérült karaktert játszani egyenes út az Oscarhoz. No persze - anélkül, hogy végletesen rosszmájúként tüntetném fel magam - ehhez kell egy olyan színész is, aki hitelesen képes eljátszani az adott szerepet. Day-Lewis-nak sikerült, ergo megérdemelt neki az Oscar.

Más, emberi oldala a témának. Mindig félve és szánakozva tekintettem a filmekben (na meg persze az életben is) a sérült emberekre. Mégpedig azért ezzel a látszólag egymástól távol eső két érzelemmel, mert nézetem szerint nincsen annál nagyobb büntetés az ember számára, ha elméje ép, vagy esetleg nem ép, csak történetesen máshogyan működik, és a test gátat szab a kifejez(het)őségnek. Ha beteg testbe egészséges szellem szorult. Ennél nagyobb kínt nehezen tudok elképzelni az embernek nevezett individuális organizmusnak.

A bal lábam pontosan erről a sajnálatos témáról szól. Christy Brown nem debil, nem imbecil, nem hülye. Semmilyen szellemi hendikep nem hátráltatja gondolkodását, érzéseit, kreativitását, kifejezőképességét. Csakis a teste, amely születési rendellenességének folytán képtelenné teszi őt a teljes, emberhez méltó(!) életre. Mivel teste a végletekig gátolja őt értelmi képességeinek megmutatásában, 9-10 éves koráig szellemi fogyatékosnak hiszik úgy környezetének szereplői, mint szülei és testvérei. Óriási erőfeszítéseinek köszönhető, hogy egyetlen, normálisan működő végtagjával, bal lábával kezd kommunikálni. Ekkor derül csak ki a körülötte élők számára, hogy értelmileg-érzelmileg ugyanannyira teljes ember ő, mint a többiek. Azt hiszem, ez a legnagyobb dráma a filmben.

Maga a film atmoszférája szerencsére - sok hasonló témájú mozival szemben - nem elkeserítő, hanem bíztató, pozitív. Christy Brown családja, a korhoz és az ahhoz predesztinált attitűdhöz viszonyítva támogató, elfogadó, segítőkész - melyet a nézőnek nagyon-nagyon jó látni. Testvérei a végletekig kiállnak érte/mellette, mindenben segítenek neki, óvják-védelmezik, egyenrangú partnernek tekintik. Ebben a környezetben volt lehetséges, hogy Christy a "működőképes" (de nagyon csúnyán hangzik!) bal lábát művészi önkifejezésre is használhassa. Nem csodabogárként mutogatják őt környezetének, hanem emberként, és ettől a film gyönyörű, emberi, reménykedő atmoszférát kap.

Daniel Day-Lewis jogosan kapott Oscar-díjat Christy Brown szerepéért. Nemcsak jól játszotta, hanem nyilvánvalóan át is élte őt, amely a hasonló fajsúlyú szerepeknél elengedhetetlen. Christy szemeiben látszik az a tehetetlen düh, hogy képtelen kommunikálni, kifejezni önmagát. Az az elfogadhatatlan csalódás, hogy nem lehet olyan, mint a többiek, nem szerethet igazán, és őt sem szerethetik igazán. Legyen szó akár a családjáról, akár a másik nemmel való intim kapcsolatáról. Ebből a szempontból a film vége ugyan pozitív, nekem mégis megalapozatlan, azaz hiteltelen. Mert vannak olyan dolgok az életben, amelyek karakterüknél fogva sosem lehetnek mások, mint amik. Szerintem ez is egy ilyen helyzet, amelyet nagy kár elrontani 'happy end'-del. Az élet ugyanis nem a 'happy end'-ről szól! És ez nem keserűség, csupán objektivitás, realizmus. A pozitív végkicsengést (vagy sokkal inkább "összkicsengést") nem Christy házassága szolgáltatta nekem, hanem a környezete hozzáállása, felé való viszonyulása. És ez szerintem sokkal szebb dolog, mint a kézzelfoghatóság!

Szerző: siz1977  2007.11.12. 09:53 2 komment

Címkék: ír angol

A bejegyzés trackback címe:

https://siz1977.blog.hu/api/trackback/id/tr24226147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

viculy 2007.11.15. 08:16:26

Lehet, hogy rosszul emlékszem, de ez egy igaz történet, ergo a vége hiteles, mert így történt!!!!!! Nem a forgatókönyvíró találta ki, hanem így történt a való életben!!!!

m_eva 2010.05.12. 17:22:43

tényleg igaz történetet dolgoz fel a film, tehát a happy and nem az írók ötlete volt
süti beállítások módosítása