(Vacancy)
amerikai, 2007. 85 perc
rendező: Antal Nimród
Egyben elhagyott kreativitás is? A Kontrollos Antal Nimród visszacsusszant Amerikába filmeket készíteni, a shakespeare-i kérdés pedig innentől így hangzik: bánjuk vagy nem bánjuk? Szívem szerint - úgymint: őszintén - annyira nem érdekel a dolog. A Kontroll okos film volt, egyetlen nagy allegória az egész, de nem fröcsögtem nyálat az első igazi magyar vicces-thrillerért. Úgyhogy a látszat szerint Antal Nimród jött, látott, győzött, aztán... visszament. Állítólag máris második amerikai filmjén ügyködik.
Merthogy az első az Elhagyott szoba. Mit mondjak, kihagyhattam volna. Csakis a neve miatt néztem meg, mert a sztori valami elcseszettül együgyűnek hangzott. Aztán be is bizonyosodott, hogy az is. Maga a film minimálszereplős, minimálhelyszínes, minimálváltozatos tucatprodukció. Olyan igazi se íze, se bűze alkotás, markáns kézjegy nélkül, emlékezetes pillanatoktól mentesen szenvedő. Semmilyen. Steril.
No jó, azért volt, ami tetszett is benne. Például helyenként valóban klausztrofób atmoszféra ülte meg a képsorokat. (Huh, ezt a fogalmazást!) Mert a szobába bezárva igazán félelmetes volt, hogy ki kopog-zörög-szórakozik. Meg lent, a nyomasztóan szűk alagútban ténylegesen úgy éreztem, fogyogat az én levegőm is. De aztán - ahogy az lenni szokott - amikor kiderült, mivel is, kivel is állnak szemben hőseink, unalomba fulladt az egész. Meg tehetetlenségbe. Nem jöttek a fordulatok (ahogyan a támadók sem igen iparkodtak), és csak vártam, mikor lesz már ennek vége. Így vagy úgy, nem érdekelt.
Hát, kedves Antal Nimród, mi lesz a jövőben? Tudom, valahol el kell kezdeni, valahogy meg kell ragadni, de ha nem vigyázol, véglegesen egy helyben is ragadsz! Bár mi vagyok én, hogy tanácsokat osztogassak? Szimpla néző, akinek arról van jogalapja dönteni, tetszett vagy nem tetszett neki az eléje került produkció. No jó, akkor hát: egyszer nézhető az Elhagyott szoba, de hogy nyomot nem hagy, az hétszentség!
