(amerikai, 2007. 110 perc
rendező: Mennan Yapo
Szerintem Sandra Bullock-nak jól áll a thriller. Egy ilyen műfajú film (el)szenvedő hőseként ugyanis nincsen sok dolga az ember fiának-lányának: rémüldözni, ijedten nézni, kapkodni-futni, iszonyodni... stb. Ezek pedig annyira nem megterhelő színészi feladatok. Jó, jó, néha drámaiságot is kell vinni a dologba (pl. mikor megtudja a főszereplő, hogy a férje halálos baleset áldozata lett), de ezzel már csak elboldogul valahogy az aktor, ha úgysem ez a film központi motívuma (mármint a fejlett drámaiság). Egy szó mint száz: Sandra nekem tetszik ebben a szerepkörben, hiszen jócskán kinőtt már ő is mosolygós fruska karakter életkorából. Bocs.
Az már más kérdés, hogy a Megérzés nem a legjobb film. Rendben van, túlzottan rossz sem, hiszen a témája számomra nagyon érdekes (a hét random-szerűen megélt napjai). Én komálom az idősíkokkal játszadozó mozikat, a nem lineáris elképzeléseket, ahol elő kell vennie az embernek az agyát is, nem csak a látóidegrendszerét. Ez pedig olyan. Persze az is benne van a pakliban, hogy a rejtély napvilágra kerülése után már elvész a feszültség.
A Megérzéssel egy darabig semmi baj, növekszik a talány, a feszültség; néha hol világosodik a "kép", hol egyre inkább homályosul. De amikor erőnek erejével a felszínre bukkannak a logikai hiányosságok (értsd "óriáshibák"), már az elmém harcol az érzelmeimmel. És tisztán az előbbinek áll a zászló. El nem tudom képzelni, hogy nem vettek észre akkora bakikat (ha nem is a forgatókönyvben, de legalább a kész film végigülése után), mint a nagyobbik lány arcának összeszabdaltsága! (A film kezdetén szerda van, és a lány arcának semmi baja, míg később kiderül, hogy az előtte lévő napon, tehát kedden futott bele az üvegajtóba.)
Őszintén megijedtem a film végén is, hogy valahogy életben tartották a lányok által (én persze nem értem, miért...) körülrajongott Julian McMahon-t, de "csupán" azzal cseszték el az ígéretesen borzongató negatív befejezést, hogy a filmbeli Sandra a férj halála előtt teherbe esett. Könyörögve kérdezem: miért kell mindig a cukormáz, a melasz? Miért kell pozdorjává zúzni egy nagy műgonddal (hm, hm, a hibákat nem számítva) felépített atmoszférát?
A francnak kell mindennek mindig jól végződnie? Hát vajon ezt tanultuk a valódi élettől...? Valahogy nem úgy rémlik.
